Amint belépsz a gyogyiba, egyértelművé válik, hogy itt valami súlyos probléma van, nem csak a takarítóbrigád munkamoráljával, de a betegekkel való bánásmóddal is, legalábbis a falon lévő vércsíkok, és a plafonról lógó hullák erre engednek következtetni. A szobák tipikus, horror-elmegyógyintézetet idéznek, ami egyáltalán nem baj, hiszen bár mozivásznon már rengeteg ilyet láttunk, egész más az, ha mi magunk vagyunk a helyszínen.

De nem (csak) ez teszi olyan különlegessé az Outlastot, sokkal inkább maga a játékmenet. A játék FPS nézetet használ, ám ez a kifejezés nem használható rá úgy, hogy egyetlen lövés nem dördül a történet folyamán. Bizony, nincs pisztoly, és semmilyen más fegyver sem, hiszen itt egy tökéletesen védtelen, átlagembert alakítasz, aki ténylegesen ki van szolgáltatva környezetének. Van helyette egy kamerád, ami nem csak egyetlen eszközöd, de vélhetően legjobb barátod is lesz az elmegyógyintézetben töltött órák alatt.

Az éjjellátós kamerákon keresztül nézelődés szintén nem idegen a horrorfilmek rajongóinak, ám gyakorlatban ez is sokkal brutálisabb. A kamerát ugyanis a legnagyobb sötétben kell használnunk, és persze várhatóan ilyenkor jön az igazi rémálom, és jelenik meg valami elmondhatatlan borzalom, akinek minden vágya, hogy agyonverjen minket. Ilyenkor fegyver és erő híján masszívan kell sprintelni, ami az épület összetett kialakítása miatt amúgy sem hálás feladat, az éjjellátót használva csupán ahhoz látunk eleget, hogy közvetlenül az orrunk előtt észleljük a közelgő veszélyt.

Az Outlast lényege tehát első sorban a menekülés és a bujkálás, és játékosonként eltér, milyen merész módon közelítik meg az adott feladatokat, ettől is függ, hogy milyen gyorsan érnek a játék végére. Azt azonban érezték a fejlesztők, hogy egy ilyen stílusú játék sajnos elveszítené az ütőerejét és momentumai erejét, ha túl hosszú lenne. Éppen ezért ez a borzongás összesen 4-5 órát tesz ki, normál tempóban, ugyanakkor azt meg kell hagyni, hogy ez a néhány óra rettentő tömény, és nyomot is hagy.